Szárszónak is egy a vége

hát előkerült az esztégé valahonnan a digitális mátrixból, örüljünk barátaim az Úrban mediterrán luxusban, hogy ez a független mehgmondó oldal ismét olvasható, ki tudja medig. És ki tudja, kit hogyan talál meg. Üdva leghűségesebb olvasóknak: Moulder, Bio és a többiek.

De ami miatt most konkrétan újra jelentkezik ez a felforgató/félretájékoztató oldal, az nem más, mint hogy volt szerencsém képes beszámolót megtekinteni a 10 év után újra összehívott Szárszói találkozóról (Heller Ágnes topban ízléses bio berakással), ahol is a magyar rezsim dontő digitális új baloldal összegyűlt, hogy királyt válasszanak. Érdemes megnézni, hogy kik alkotják a HD felbontású baloldalt, hogy az átlagéletkor 150 év és leendő miniszterelnökjelöltek Bmx- eket kapnak. A fidel helyében már nem is kapmányolnék, csak ezt a találkozót mutogatnám. Döbbenet.

110 éve született George Orwell, kicsit még maradhatott volna, elkelne a szaktudása.

Ilyet még a Monty Python sem tudott/tudna rendezni.
Hogy maradjunk  a megrázó élményeknél: azért majd amikor a Jámbó frontembere a piki teraszán nyomja a Get Luckyt (ennyi idő alatt csak be lehetett táplálni segítséggel is), akkor nem lennék a  Daft Punk és Simon Cornwell helyében.

Bödőcs Tibor

péntek este 19.00- és kezdéssel és pótszékekkel Körmenden lépett fel a magyar humor ifjú titánja és oroszlánja (2in1), hamarosan beszámoló. De most veszélyben a haza, a székház. Egy idézet azért belefér.
“Simicska Lajosnak közpénz-bulémiája van, de nem tehet róla” ill., ” az élet egy hóba hug……tt aláírás.”

Füzesi hyrcsárda

Szentgotthárd Rábafüzes városrésze közleményt adott ki, melyben kijelentik, hogy a volt omv benzinkút alatt nem működtetnek titkos a CIA által pénzelt Kelet-Európai börtönkomplexumot, ahol a gyanúsnak vélt vagy antiszociálisan viselkedő gotthárdi mókusokat gyűjtenék be. Valamint leszögezik, hogy a helyi foci csapat nem vett részt semmilyen nagyon titkos túszmentő akcióban a 90- es évek derekán az Öböl-válság alatt a Közel-Keleten és nem utolsó sorban azt is cáfolják, hogy a füzesi asszonykórus beépült volna a Moszad segítségével a kolumbiai Sinaola drogkartellbe és a dél-szláv háború alatt titkos bombázásokat indítottak volna  a Gomba büfé alatt található NATO támaszpontról.

Azt a mostanában felröppent híresztelést is cáfolják, hogy tekintettel az erős füzesi lobbi tevékenységnek köszönhetően a következő pápa füzii lenne.
Állítólag új vizsgálatot indít a Miamiban meggyilkolt divatcézár, Gianni Versace ügyében a szieszájj májámi, ugyanis fülest kaptak, hogy a gyilkosság hátterében egy elszámolási vita állhat. Versace tervezte évekig a Rábafüzesi Önkéntes Tűzoltók egyenruháját. A bukósisak szemmel láthatólag űrtechnológia.

amikor a savam feljön

nem mondanám, hogy szerzői mnkssgm (munkásságom) csúcsán lévén ezerrel pörög az esztégé és olvasók százait bilincselné a képernyő elé a változatosabbnál változatosabb írások, nem ezt bizton nem állítanám viszont ha mégis akkor pláne.
De hozzá kell tenni, hogy a szóbeszéd miszerint rövidesen szakácskönyv fog megjelenni az esztégé gondozásában Amikor a savam feljön címmel biztos, hogy nem valós információn alapul, mint a szóbeszéd általában.
Persze bundás hangulatban nem negyeddöntőzöm egymagamban,az NBA- ben a nézőknek dobálnak ki ajándékokat a rendezők, nálunk a nézők kedveskednek a rendezőknek, amúgy a bundázást feledtette a magas színvonalú közvetítés  a rettenetesen sportszerű szóösszetételekkel és a pontos eredményekkel, még szerencse, hogy volt inyuB, ahogy néha a rodeó konyháján is magas hőfokon ég a tűzzeloltók becsülete. Marad nekünk az úthálózatnak nevezett összefüggő aszfalt-gödör-klub, és persze a termálom a gotthárdi büdzsé halálcsillaga. Esetleg egy ráró összes platina kötésben arany berakással mahagóni  stukkókkal.
Műszaki igazgató Úr, azért a webkamerát megcsinálhattad volna mielőtt lépsz házimunkázni!