Következik: Olasz Nagydíj!!!
A hét végén végre ismét versenyt rendeznek a száguldó cirkusz világába. A helyszín pedig nem más mint a legendás Monzai aszfaltcsík, amelyen már rengeteg nagy versenyt láthatott a tisztelt „publicum”! Azonban az idei egészen más, mint eddig…Egy olyan kiélezett világbajnoki szezon végjátékának a kezdete, melyben még 4 versenyző is világbajnok lehet!!! Azonban úgy gondolom, hogy a négy az csak kettő! És ez a kettő nem Ferrari, hanem McLaren! Alonso vs. Hamilton! Egy biztos, nagy verseny elé nézünk!
A McLaren a versenyt megelőző teszteken (melyek szintén Monzában kerültek lebonyolításra) a legjobb eredményeket érte el! Hamilton, Alonso és De La Rosa is megszerezte az adott napon a legjobb időeredményt, és ezzel az első helyet! A McLaren ráadásul az eddigi versenyeken is nagyon jó végsebességget produkáltak, amely az Olasz Nagydíj elött kedvező előjel lehet!
A Ferrarik sem adták még fel a világbajnoki cím lehetőségét, de reálisan nézve, leginkább a konstruktőri címre van még esélyük! Ami azonban biztos, hogy hazai pályán a saját közönségük elött mindent megtesznek majd a győzelemért! úgy gondolom, erre leginkább Raikkönennek van esélye, de Massa Törökországban is bizonyította, hogy ha alkalma van, megtudja verni Raikkönent.
Titkos esélyesként a BMW-t emlegetik, amely meglepetést okozhat. Tény, hogy a német autógyár csapata nagyot fejlődött az elmúlt években, azonban elnézve, a Ferrarik és a McLarenek előnyét, kijelenthető, hogy inkább a magára találó Renaultokkal lesznek harcban, mintsem a konstruktöri vb címért küzdő két csapattal.
A végleges sorrendet vasárnap megtudjuk!!! Csak győzzük kivárni!

