Katarzis/Change

amit a béna politika nem tudott vagy akart,
vagy szándékosan rontott el,
azt a sport az elmúlt napokban helyrehozta valamelyest,
rendezte kicsit két állam viszonyát,
mit szánt szándékkal tettek tönkre korlátolt emberek,
kiket elmos majd a történelem

Katartikus meccsen győzte le mai BL ellenfelét az extázisban lévő MKB Veszprém és Veszprém városa, a meccs után 6 ezer könnyes szempár és síró játékosok emlékeztek Marian Cozmára. A sport összefogott újra egy országot, egy országot és pár szomszédosat, ma mindenki szurkolt, együtt, amire már rég nem volt példa román-magyar-szerb-horvát-szlovák egyet akart, egynek szurkolt. Hol van ilyenkor a politika? Sehol. Pont ott a helye. Oda való.
Példaképekre mindig szükség van egy társadalomnak, akik irányt mutatnak, összefogásból, akartból, küzdeni tudásból, de legfőképp becsületességből és jellemből. A magyar (politikai)közéletben én ilyenről Göncz Árpád óta nem tudok. És sajnos nem is látom azt az intelektüelt, aki megoldja problémáinkat vagy legalábbis kezelni tudja. Ha más nem, hát marad a sport, maradnak a sportoló és edzők. És maradnak azok is, akik mindezt tönkre akarják tenni, a politika.

Ha más nem talán egy halál végre összekovácsolja valamelyest ezt az atomjaira hullott országot, a népet és azokat, akik ezt tették ezzel az országgal, az atomjaira szakadásában felelős politikusokat, akik ketté vágták majd egymásnak ugrasztották ezt a szerencsétlen népet talán elgondolkodnak.. .Hogy távolodjanak el attól, amihez nem értenek,  és keressenek maguknak olyat, már ha van az életnek ilyen szegmense, amihez értenek. Ha eltávolodni nem tudnak, akkor fogjanak egymással kezet, dolgozzanak az országért  de legfőképp ne egymás ellen. És ellenünk.
Tragédia kellett hozzá, hogy helyre jöjjön az, amit a múlt évtizedek rontottak el, hogy szóba álljon egymással a magyar és a román nép, hogy tíz ezer román ember tapsoljon meg egy magyar csapatot Romániában, akik temetésre jöttek, mintha rémálomból ébrednénk. Olyan ez. Gyűlölködünk a szomszédainkkal, románokkal, szlovákokkal, osztrákokkal és ha elfáradtunk akkor legszívesebben saját magunkkal.
Igenis kezet lehet fogni egymással, elég a gyűlöletből, a kicsinyes politikai érdekekből, a kicsinyes-korlátolt-megélhetési  ámokutásból.

Vannak problémáink, jó sok, azokkal kellene foglalkozni, azokat kellene megoldani, hogy ne egy újabb értelmetlen halál miatt kelljen szégyenkeznünk, hogy ne egy újabb emberi élettel ne tudjunk elszámolni. A bűnösöket ítéljék el, de az ártatlanokat hagyják élni. A szabadságnak ára van, 2009-re ezt megtanulta mindenki.

Világra szóló magyarok lettünk valójában, ha arról van szó, hogyan kell lopni, adót csalni, hazudozni, gyűlölködni, rábeszélni, irigykedni. Beteges szereplési vágytól fűtve tesszük, mind, ezt. Otthon a konyhában, a kocsmában, kommunistázunk, fasiztázunk, zsidózunk, cigányozunk. Remek fegyver ez, hogy ne történjen semmi, hogy a probléma helyett a probléma felszínéről beszéljünk. Csak közben az  ország, a város, ahol élünk az enyészet martaléka lesz.

Tegyünk meg annyit ennek a fiatalember emlékének adózva, hogy változunk egy kicsit, mert így sehova sem jutunk csak a vesztünkbe, az jól látható. Nem azt mondom, hogy holnaptól le kell szokni a dohányzásról, és egymás nyakába kell borulni vagy soha többet ne gyűlölködjünk senki ellen, csak azt mondom, hogy a csikket végre dobjuk a tőlünk másfél méterre lévő erre a célra rendszeresített kukába. És ne egymás nyakába, hogy tettük eddig. Ne egymást gyűlöljük, mert páran ezt így látják jónak és jövedelmezőnek. Az mégse normális, hogy az ország egyik felel gyűlöli a másikat.
Magunknak kell kicsikarni saját magunk megtisztulását, mert hát a hátrányosan visszamaradt értelmiségi réteg, akiknek ez dolguk  lenne, nem képes rá, az úgynevezett közéletről, ez a megtisztulási folyamat szemmel láthatóan el sem képzelhető.

a halál mindenkit máshogy érint meg, amíg a magyar sajtó és média olyan műsoroktól l boldog és üde, ahol úgynevezett híres embereket élő állatszállítás szerűen elvisznek távoli egzotikus országokba és ott emberi méltóságuk eldobására kötelezik őket, addig az élet gyakran szomorú valósága néha felnyitja a szemünket, hogy az élet érték és az emberek felé is értékeket kell(ene) közvetíteni, különben szemmel láthatóan elvesznek és gyilkos vadállattá lesznek, a mai Magyarországon szinte már mindenki lement kutyába, vagy megtanulunk együtt élni, közös célért együtt menetelni vagy egymást öljük továbbra is, amint az állatok
mentsük meg magunkat a társadalmat amíg nem késő