Szentgotthárd városlakóinak
2010. július 29. csütörtök - Névnap:Márta, Flóra - Regisztráció | Bejelentkezés

Gipsy Kings

macskajaj.jpgúj magyarország program,
egyre megy hogy honnan
nézed, az 5 gyerek az sok
de úgy néz ki jön még egy,
kell a lé a gépbe
élet munka nélkül
a rendszer szocpol oldalán


ímélen érkezett történet, íme:

Napokban hallottam, hogy egyes településeken élő kisebbség, megélhetési szándékból a következő trükkel húzza ki az adófizető állampolgárok keservesen megkeresett és befizetett adójából származó pénzt az állam zsebéből.

Adott egy familiárisan hiperpegmentált pár. Egyik sem dolgozik, segélyből élnek. Az asszony 5 év alatt szül 5 gyereket, akiket megélhetési problémákra hivatkozva állami gondozásba adnak. A hatóság kimegy, nyomor, kosz, szegénység – elveszik tőlük a gyerekeket.

Pár hónappal ezután, jelentkezik a hatóságnál a keresztapa, testvér vagy rokon (hiszen mindenki rokon), hogy szívesen nevelné tovább a „szerencsétlen” sorsú család gyerekeit. A hatóság örömmel megszabadul az állami gondozásban lévő gyerekektől és örül, ha valaki gondozásba veszi őket. Sőt fizet is a gondozóknak. Fizetést. Erre megy ki a játék. Az örökbefogadó szülő kiveszi a gyerekeket.

A gyerekeket nem hivatalosan visszaviszik az eredeti családhoz, hiszen rokonok, miért ne lehetnének ott. És ott tovább élnek, mintha mi sem történt volna. A nevelőszülőknek gyermekenként nettó 80.000 Ft-ot fizet ki az állam. Van olyan család, ahol öt ilyen gyereket nevelnek. Az nettó 400.000 Ft plusz a családi pótlék meg a segély. A pénzen szépen megosztozik a „család” és mindenki jól megél és röhög a markában. Jut pénz kocsmára, játékgépre, csavargásra, BMW-re. Hülyék lennének dolgozni. Nem baj mi megkeressük az árát, hiszen most is dolgozol vagy nem?

Ez a szomorú magyar valóság… „