Szentgotthárd városlakóinak
2010. július 29. csütörtök - Névnap:Márta, Flóra - Regisztráció | Bejelentkezés

Flash Gordon

newadvofflashgordon_completami az egy főre jutó nem megfelelő miniszterelnökök számát illeti messze eu- s átlagon felett vagyunk, hogy valaminek örüljünk is már, Fásy Ádám sem vállalta Teri Blekk tuán azaz után, így marad gordonka; és az szeszdéesz a méreg nyelve, 1,5%- kal országot kormányoz


Hanyadik harmadik ember jöhet még, sóhajt a magyar ember az ég fölé, most már akár jöhetne Miselle Wáld,  Ő legalább profin szorítana. Csomagot. Az lesz a vége, hogy az mszp kénytelen lesz felkérni a Viktort, figyeljék csak meg, az lesz az igazi csavar. Sólyomnak igaza lehet az előre hozott választással, kezdje magával.

annyira mélyen vagyunk már, hogy világosodik, ki téesz elnök akar lenni, parlamentbe kell annak menni. Milyen jó, hogy ez a nagyon magas szinvonalú politikai elit és a minden kori kormány bársomyszékel az ország fölött,  a munkájuk vége, körülbelül pont egy jó székelés végtermékével azonos. Már vagy 19 éve nem működik semmi sem rendesen

Kulabák.