Életképek
most kicsit vonatkoztassunk el attól,
hogy hány csilliárd- billiárd balesetmentes
munkaórán one two a helyi ipari gyár
óriás és hogy az egyik iskolát a másik
helyére rakjuk és a Rákosi képviselőtől
(is).
Nem mellékesen ülök a roxiban a sarokban épp népszabit olvasva szombat délben színház volt, ömlött a kultúra konrétan bele az arcomba, amikor az előadás társulatvezetője épp kikérte, hogy miért cigányozzák Őt, peig senki sem cigányozott rajta kívül. De ez csak a bevezető.
szóval egyszer csak ott terem előttem Bózsi (helyi híresség, még nem volt képviselő) mint a Twin Peaksben az óriás Dale Cooper különleges ügynök előtt. És azt mondta a szokásos újmutatványain túl a kígyóért, hogy ha kérdezhet egy őszintét, akkor hány fok lesz ma. Mondom erre az őszinte kérdésre szintén őszintén, hogy nem tudom. Ezt nem nagyon értette, de hogy a vas népében benne kell lennie. No de én népszabit olvasok felelem neki. Erre Ő átérezve a magyar nép szomorú történelmi közhelyeit annyit mondott csak, hogy: SZABADSÁG.
( és az újmutatványok)


És ami kimaradt…..
A társulatvezető lehuzott velem egy müszakot és
utána résztvett a kézigálán is!
Délelött megtudtuk id. Pala mestertől,hogy ő
becsüli a jó cigányokat.
Ifj.Pala mester pedig nem balhézik mindíg.
Délután pedig leszek dr. Molnár úr expozéját
hallhattuk élőben.
Ő a Ferinktől nem fogad el semmit.
A Viktor pedig még nem árulta el,hogy mit adna.
Goszpod Hirnökről kideritettük,hogy nem gyarmati
vend.
Állítólag a szakonyi fenyvesek alatt voltunk
szomszédok.
Egyébkként a Cell itthon is meg volt.