Országos elődöntő 2. helyezés
szerdán Alsóörsön tartották a 3. korcsoportos lány kézilabda elödöntőt, ahol a SZOI 97-98-as lánycsapata képviselte városunkat és a nagyszerű 2. helyezést szerezte meg,a körmérkőzéses rendszerben lebonyolított tornán az első találkozón a heti tizet edző és fizetett játékosmegfigyelővel bíró Győri ETo KC fiókcsapata könnyed győzelmet aratott felettünk, míg a második mérkőzésen nagyszerű játékkal 18: 12-re sikerült legyőzni a Balatonfüred együttesét.
Borhotel-Szentgotthárdi KK – Győrújbarát 31: 18
utolsó hazai mérkőzésén megszerezte első hazai győzelmét a gotthárdi együttes, méghozzá meggyőző már-már kiütéses siker született az eddigi hazai betlik után a közonség nagy örömére, valószínűleg.
Ez egy igazi bikicsunáj meccs lehetett.
Borhotel- Szentgotthárdi KK – Elmax Pápa 24 : 24 (13:8)
továbbra is várat magára az első tavaszi hazai győzelem, és továbbra is az ellentétes félidők szezonját éljük, csak ezúttal az első félidő sikerült jobban, a másodikban kétszer annyi gólt kapott a hazai csapat mint az elsőben, nem tudtuk elviselni a gyenge bírókat és ami nem újdonság legfőképp saját magunkat
Georgikon DSE – Borhotel Szentgotthárdi KK 26 : 25
az egész meccset uraló, már 4 góllal is vezető gotthárdi együttes győzelmi esélyt szalasztott el, amikor a játék helyett a forrófejűség lett a csapat játékának meghatározó eleme, az egymással vagy a bírókkal való veszekedés általában nem fizetődik ki semmilyen labdajátékban sem, így volt ez ma is, így 5 meccsből eddig 4 bukott el városunk kézilabda együttese a tavaszi bajnokságban.
folytatás május elsején a munkaünnepén 18.00- kor
Borhotel Szentgotthárdi KK – Szese Győr 28 : 33 ( 9: 15)
sorozatban harmadik hazai vereségét szenvedte el a rendkívül indiszponált szezont fútó Sztg KK, ma 12.00- ás kezdéssel a 7. helyen álló Keszthelyen lépnek pályára a pillanatnyilag 5. gotthárdiak.
A csapat jövője és ezzel együtt a szentgotthárdi felnőtt férfi kézilabda sorsa pillanatnyilag eléggé kérdéses. A tavaszi szezon utáni nyáron valószínűleg eldől, hogy lesz-e újabb idény, a 89 óta felnőtt NB II- es férfi kézilabda csapattal büszkélkedő Szentgotthárdon, vas megyében már csak Gotthárdon van ilyen együttes, amúgy. Amihez ha hozzátesszük, hogy a szombathelyi egyetem sem tudott versenyképes felnőtt és ifjúsági csapatot kiállítani, igazán büszkék lehetünk a csapatra.
50% gép, 50% ember
Na szóval megérkezett a híres önéletrajz, amiről már több hete szól a bejegyzés, lehet csemegézni.
Az év önéletrajza: amikor a rajz tényleg önéletre kell, akkor születnek a csodák:
” nőtlen vagyok…. szakmai elszigeteltség miatt- matematika.”
Végzettségeimről: Leonardo da Vinci, okf: 43-4-36….. ”
” az alapot tudom; a közepeset is, de a Felsőt> a könyvespolcról (INFÓ- ból) előszedem; ….
Sinead O’Connor
az Írországban tomboló katoli-kuss botrányra válaszol Sinead O’Connor, a nothing compares to you- val (ami állítólag egy Prince feldolgozás) világhírűvé vált -általánosban sztem mindenki lassúzott rá legalább egyet- ír énekesnő levélben fordult több ír sajtóorgánumhoz (ezt lehet hogy különírják, választások előtt ki tudja), ugyanis kifogásolja azt az ír katolikus eljárást miszerint az ír egyház az ír papok/püspökök álat megrontott gyermekek számára nyújtandó anyagi kártérítést a hívekkel fizettetné ki adomány formájában , erre a rendkívül felebaráti gesztusra talált mondani az énekesnő:
„Ha Krisztus élne, felperzselné a Vatikánt, és én segítenék benne”
Bödőcs Tibor st.Gotthárdon
a magyar humor oroszlánja, Búcsúszentlászló leghíresebb szülöttje városunkba látogat, hát kérem szépen kis hazánkban stand up kommedistákból napjaikra annyi van, mint a sz…, és általában olyanok, mint a f.., no de Bödőcs Tibor (Kőhalmi mellett) a műfaj nagyágyúja, felhőtlen szórakozást ígér a márc. 13- án a színházba látogatóknak és biztos elmeséli hogy Ferus az impresszionista és alkohlosita festő szerint a Beatles- ek tényleg szentgotthárdiak- e, Buddhárra fogjuk röhögni magunkat, attól félek.
BORHOTEL Szengotthárdi KK – Ácsi Kinizsi 21:29 (7:17)
a meccs elején nem indult el az óra, így utólag visszagondolva lehet hogy jobban jártunk volna, Kozák tomMilka (valószínűleg idén már csak a lelátóról nézi a mérkőzéseket) nélkül egyéni kezdeményezéseken alapuló, minden összhangot nélkülöző támadójáték és teljesen összeesett védőjáték, ennek nem lehet más az eredménye mint egy katasztrofális vereség, még úgy is, hogy a második félidőt 2 góllal megnyerte a hazai csapat, csak az elsőből még volt egy 10 gólos deficit



2010. máj 22. 15:54 | 
-