egy olyan országban bármi megtörténhet, ahol az egyik legnézetebb esti hírműsor műsorvezetőnőjét minden további nélkül be lehet öltöztetni dominának vagy hózentrógeros kanadai favágólánynak a nagy didikkel (az sajnos nincs meg). Például az is, hogy minden fontosabb szó elé oda kell ragaszt-ani azt hogy nemzeti, ami ma nem úgy kezdődik, hogy nemzeti, az szart se ér. Körülbelül. Minden nemzeti, az összefogás, 56(főleg), a butaság és a lenyúlás is: közel 500 cég tartozik 100 millió ft- tal a nemzeti adóügyi hivatalnak, lehet hogy már nem így hívják, de a nemzeti az biztos még 3 és fél évig. Több mint 700 milliárd fortinttal tartoznak a cégek, ebben az országban ez megtörténhet. Mint ahogy az is, hogy a magánnyugdíjpénztár számládon lévő 3 millió ft- ra azt mondja az állam, hogy ez már a miénk és kapsz egy levelet, hogy majd valamikor a távoli jövőben visszakapod, becsszó és nyugi.
Nem baj hogy úgy általában semmi sem működik (vagy ami működik azt meg lenyúlják) ha ott van előtte hogy nemzeti. Ha ilyen az összefogás éve, milyen lesz az összesza…sé.
megkerült az esztégé
Mottó (hisz már oly rég volt): „Tökölről jövök a Mangó bárból. Nekem nincs fantáziám.” – híres magyar valóságshow szereplő mindjárt celeb.

úgy néz ki Admin Lacci megtalálta a megfeleő IP- éket (és a két vezetéket sem kötötte össze), amit véletlenül elkevert a szolgáltató, ahogy ez nálunk lenni szokott a nagy bürokratikusss multi szolgátatókkal, így megint van félretájékoztató-madaratwebkameraeléragasztó-zugzsurnaliszta oldal, szakbuli után, de még szilveszter előtt a tavasz kellős közepén legutóbb vasárnap az m1- en, a nemzet tv- jén sima esti fél tíz magasságában sikerült végignéznem egy emberkínzásból elfalyult ( a nyelvi bizottságot csókoltatom, az elfalyultat elsőre eltaláltam) Jack Bauer féle artéria harapást. Konkrétan a székhez láncolt és erősen kínzott Jack Bauer a Grammy díjas filmsorozatban egy arab terrorista nyaki űtőerét egész egyszerűen kiharapta, de előtte még egy másik -a kínzást végző- arab terrorista egy késsel elvágta Jack Bauer bal karjának idegeit majd valamilyen erős alkoholt öntött a nyílt vágási sebb, bele. Ennek Jack Bauer amúgy nagy színészi átéléssel, teljesen hitelesen nem örült. Hát kiköpött egy vasárnap esti családi mozi, nem? Kevés dolog erősíti jobban a szemétszocicialisstabolvesikkormányok és anemzetközikarvalytőke és a trianon által megtépázott nemzeti öntudatot, mint egy jól irányzott Jack Bauer féle nyaki artéria harapás vasárnap este fél tíz magasságában. Egy nehéz hét vasárnap estéje. ez már vajon vivafilip hatása vagy még csak a szín tiszta magyar hülyeség? Remélem a szent média hatóság jól elkapja a töküket. Mármint a szántóföldön, persze.
(aki nem tudja, hogy ki az a Jack Bauer annak egy ráró összes büntiből és egy teljes éves Gotthárdi Lókötőkép előfizetés, vagy egy polgármesteri beszéd gépelt példánya)
23. III. Béla Király Kupa felkészülési torna
Legjobb kapus:Kuncic Denis(RK Arcont Radgona)
Gólkirály :Kozák Tamás ( BorHoteL-Szentgotthárdi KK) 29 gól
És van egy nagy vesztese is a tornának gotthárdi oldalról a játékos-edző-utánpótlásmindenes Teddy Pí achilles-ín szakadást szenvedett, de remélhetőleg begipszelve már a gyógyulás útjára lépett ezúton kivánunk minél előbbi gyógyulást és minél előbbi felépülést.( a játékos-edző-utánpótlásmindenes kifejezésen főleg az utánpotlásmindenes van a hangsúly, kevés tornatanár végez hozzá hasonló mennyiségű és minőségi munkát a gotthárdi kézilabda utánpótlás területén, pedig kézilabdát szerető gyerekből van elég, talán sok is)
Nemzeti Füstfigyelő
péntek este szereksztőségi bejárást tartottunk Hacke- val a st.Gotthárdi éjjelben, és megállapíthatjuk hogy: az éjfél után is nyitva tartó szórakozóhelyek kissé füstösek, de viszont jó volt látni, hogy szórakozni vágyó tömegben nem volt hiány: egy 9-Gösser-Roxi bermudaháromszög után a sikeres hazatérést követően ajánlott azon melegében ruhástul mosógépben landolni egy 30 fokos program erejéig, a centrifugálást ki-ki extrém sport alapon bekapcsolhatja, de a mellőzése is érthető.
BUÉK st.Gotthard
előszilveszter volt és még van is ezekben a percekben is a Roxiban, zseniális aranyköpésekkel és két Elnök Úrral egyszerre (Pestig mentünk autóval és észre sem vettük, hogy nem is hiányzik a kocsi -Feri), ami holnap folytatódik zártkörben, de ma itt volt még Gotthárd legjobb küldönce is (édesanyám ne bánts, minden postás iszik), és megtudtuk hogy még lehet kapni olcsón akciós halat, amiből holnap kostolót is kapok: aranyáron vásárolt pankaszi törpeharcsát ígért az Ica sztaniol-papír körettel, ha Sírásó Rudi, aki jól beszél angolul meg nem eszi. Sokan voltunk vörösök + gotthárd legjobb kocsmárosa és csak egy jobbos hulla-hopp állta a sarat én most jávorszarvaslasagne-val kenegetem a tarkóm, az állítólag jó az új médiatörvényre, bár a nagy hideg miatt a fele már rá fagyott a hátamra. Ice-T továbbra sem lesz a NAT része, de viszont ha minden igaz jövőre szinkronizálni fogják a barátokköztöt, így végre megérthetjük, hogy miről is szól ez a sorozat, ezzel a jó hírrel búcsuzunk az évtől:
boldogújévetmindenkinek-kárezértazországért-azutolsókapcsoljaleavillanyt.hu
Boldog, Békés (Mediterrán Luxus) Karácsonyt Mindenkinek!
„Este, mikor kigyúlnak a karácsonyi fények,
a gyermekkori álmok egy percre visszatérnek,
Ekkor a szemekben a szeretet fénye lángol,
s a gyertyafénynél még a csillag is táncol.
Mikor a fenyő illata megérinti szívünk,
ezen a az estén kicsit az álmokban is hiszünk,
Nem szeretnénk mást, csak boldogok lenni,
és másokért a szokottnál is többet tenni. …”
Az élet értelme
tú tázundd trííí sztáppp dö vóóór gyííí kámonnn csekk
péntek este a festői vendéglátóipari egységben fedésben részesített Edi a bankos bemelcsijében és Walteros Áthuzósz , (ott volt még Sharon is, de Ő -Brad), miszerint is szerintük semmi sem történik már jó ideje az esztgén, csak a a hülye kézis tudósításokat nyomom, és mi az hogy már nem érdekel a város vezetés sem, hát akkor most pont itt az ideje, hogy megírjam, a Szentgotthárdi Bázisugró Sport Szövetség (SZEBASSZ) idei utolsó versenysorozatához érkezett (ki nem volt ott, ne is próbálja megérteni)
Breaking news:Schmitt Pál új szabályokkal és az egypártrendszer felé
pár perccel ezelőtt rögzített közt. elnöki beszédet közvetített az m1, az új kormány kontra AB kontra pedagógus nyugdíjasok kontra súlyos állami végkilégítések stb. témában úgy érezte, Schmitt Pál, hogy meg kell szólalnia, vagy sokkal inkább úgy érezték (mások) hogy (neki) meg kell szólalnia, mert ezután a ködös beszéd után számomra egyértelmű, hogy ez a poszt csak egy látszat poszt, és a poszt kitöltője csak egy poltikai báb.
Lázá(r)lom jön a NATO légicsapás
8 év ballib mutyizás és 20 év jogállamiság után a fiatal demokraták (vagy sokkal inkább fiatal technokraták) próbát tesznek a jogállam megnyírbálására, a köztársaság aláásására, nincs mit tenni, mint otthon ülni és várni a NATO légicsapást, talán megmentik ezt a történelem és saját politikusai által oly megviselt országot, esetleg még a Közt. Elnök előveszi Rambo ruháját és szétcsap a kormányülésen, de sokkal valószínűbb hogy semmit sem tesz majd.
Valószínűleg ezután is lesz majd szavazás, de hogy csak majd kikre lehet szavazni az egyre jobban kristályosodik ki, minden poszton saját ember: legfőbb ügyész Pán Péter, médiafőnővér Szannamária, házelnök Fat Lawrence, na és közt. elnökünk ugye SPalibá.
most már nem az van, hogy a játékok kellenek a homokozóból: hanem az hogy nem ér az ovi és az óvonénik, ha reggel Lázár János kopogtat otthonukba adjanak oda neki mindent,( ha lesötétített autóval jön üljenek is be), mert ez a nemzet érdeke, másrészt a NATO úgy is szétbombázná.
Ha befagy a Duna jön a koronázás, de az már örök korona lesz, pfújj Alkotmány Bíróság.
Huszár Gábor az új polgármester, tarolt a Szívem csapat, Megfellebezve
egy friss hír a Szívem oldalról:
„Viniczay Tibor telefonon gratulált Huszár Gábor megválasztásához… Majd másnap megfellebbezte az eredményt. Szombathelyen újraszámolták, 9 voks a különbség. Gábor javára.”
1. dr. Reisinger Richárd 1801 szavazat - SZívem Szentgotthárd
2. Virányi Balázs 1603 szavazat - Szívem Szentgotthárd
3. Labritz Béla 1395 szavazat - Szívem Szentgotthárd
4. dr.Haragh László 1213 szavazat – Fidesz-KDNP
5. Dömötör Sándor 1186 szavazat – Független
6.Kardosné Kovács Márta 1104 szavazat- Szívem Szentgotthárd
7.Vadász József 1092 szavazat – Szívem Szentgotthárd
8.Sűtő Ferenc 1067 szavazat - Fidesz-KDNP
(az éjszakáról készült fotók album formájában elérhetők, ha tovább katintanak)


2011. feb 16. 22:40 | 