Botrányos ítéletet hozott az WMSC!!!!!!
Szeptember 13., Csütörtök. A McLaren számára örökké emlékezetes nap marad…Csütörtök este Párizsban végetért a „kémügy”. Az ítélet: 2007-ben szerzett Konstruktöri pontok elvétele a McLarentől, valamint 100 millió dolláros büntetés…
A teljes büntetés: A McLaren-Mercedestől minden 2007-ben megszerzett konstruktőri világbajnoki pontokat elvették, és a hátralevő versenyeken már nem is szerezhet a csapat pontokat. A többi csapat eddig megszerzett pontjait nem érinti ez a büntetés. Amennyiben a hátralevő négy verseny valamelyikét McLaren-Mercedes versenyzője nyerné, úgy az eredményhírdetésre nem kísérheti fel a csapat bármely tagja. A csapatnak tovább 100 millió Dollár pénzbüntetést is fizetnie kell! A 2008-as autó fejlesztéseiről folyamatosan be kell számolniuk, és a WMSC ezután dönt a 2008-as lehetséges büntetésről.
És az FIA (Ferrari International Assitance
) hogyan támasztotta alá az ítéletet? SEHOGY!!! Csak péntekre várható egy hivatalos közlemény…
Fellebbez a McLaren? Egy lehetséges fellebbezést a csapat szóvivője nem zárt ki. Ugyanakkor Norbert Haug szavai már sejtetik: „Most minden fronton küdünk tovább, ugyanúgy a pályán, hogy bebizonyítsuk, nem csaltunk, és ugyanúgy a pályán kívül is, hogy tisztázzuk magunkat…”. Whitmarsh is megerősítette ezt a nyilatkozatot: „úgy gondoljuk, hogy lehetőségünk van a fellebbezésre, azonban előbb szeretnénk megvárni az FIA magyarázatát”.
A döntés a 100 millió Dollár befizetéséről nem fogja a csapatot financiális nehézségekbe sodorni. Ron Dennis szerint: „Az idei szezonban eddig szerzet pontjaink után megkapjuk a pénzt. Ez a büntetést megfelezi, amennyiben végleges lesz a büntetés. Mindazonáltal a csapat egy évben 450-500 millió Dollárt invesztál be, és nincsen hiteltarozása sem. A növekedési rátánk is kiválló!
A világbajnokság szempontjából (egyéni) nézve semmi sem változott. Lewis Hamilton és Fernando Alonso nem kaptak büntetést, azaz mindketten megtarthatják a pontjaikat, és így a versenyők világbajnoksága továbbra is nyílt maradt. Marad tehát a McLaren háziversenye… A Konstruktőrök verseny a döntés után nagy valószínüséggel eldőlt. A McLaren kiesett az első helyről, s így a Ferrari ölébe hullott az első hely. A 2. helyre a BMW került, megelőzve a Renault.
És mi a helyzet a versenyzők szerződésével? A döntés nem jogosítja fel a versenyzőket a távozásra. „Mindkét versenyzőnkel hosszú távu szerződésünk van, és nem áll módunkban mindezt megváltoztatni” nyilatkozta Dennis. „A világ két legjobb versenyzője nálunk versenyez, és a továbbiakban is versenyeket szeretnénk nyerni. Ezért dolgozunk – hogy versenyeket nyerjünk” Dennis azonban hozzátette: „Amennyiben szerződésmódosítésra kerül sor, az csak közös megegyezéssel lehetséges…”
” Ez a döntés mindenkit megdöbbentet nem csak a csapatban, hanem ahogy a Média és a F1 rajongók reakciójából kiderül, a világ minden táján más embereket is”, közölte Norbert Haug. „Nem tudjuk elfogadni, hogy a meghallgatás után megbüntettek minket” ismeri el Ron Dennis röviden. „A mai napon bizonyítékként szolgáló dokumentumokból egyértelmüen kiderült, hogy a versenyzőink, mérnökeink és a dolgozóink semilyen információt nem használtak fel, amelyből előnyünk származott volna.”
A Forma 1 többi szereplője mit szól a történethez? A Ferrari örül, hisz sikerült végre nyerniük egy címet. Gerhard Berger a döntésről nem akart nyilatkozni, ellenben örül, hogy az egyéni verseny még nyitott maradt, és így a szurkolók továbbra is élvezni fogják a versenyt.
A BMW részéről Heidfel a döntést nem kommentálta. Ellenben úgy gondolja, ha már a csapatot eltiltották, akkor a versenyzőket is el kellett volna. Mindazonáltal a csapatfőnökével együtt (Mario Theissen) nem örülnek a ölükbe hullott 2.helynek, mondván „Egész évben két csapat elöttünk volt, erősebbek voltak nálunk és a pályán akarjuk őket megverni, nem pedig ilyen módon. Hiába lesz az évkönyvekben a nevünk mellett a 2. hely, számunkra ez a 3.helyet fogja jelenteni”


kinek botrányos??? A lopóknak persze hogy az..
Azért botrányos, mert a mai napig nem tudták bizonyítani, hogy felhasználták volna az adotokat, és azt sem, hogy a McLarenhez került volna a 780 oldal…Csak az a Biztos, hogy a Ferrari mérnöke ellopta, és a McLaren egyik mérnökével megosztotta…Ő ellenben nem adta tovább…Ha ma nyilvánosságre hozzák a bizonyítékokat és abban egyértelmüen le lesz irva, hogy a McLaren felhasználta, és ezt alá is tudják támasztani, én megkövetek mindenkit, és jogosnak fogom tartani a büntetést…De eddig szó sem volt ilyenről, csak krehált dolgokról,Sajnos.
miért Gabika? mit vártál, hogy Ron feláll és elmondja, hogy ezt meg ezt loptuk, vagy hogy kiírják a az autóra, hogy ez a rész olyan mint a Ferrarié.
tessék Gabika: http://index.hu/sport/forma1/dehulye0914/
amúgy a forma1- nek van még valami köze a sporthoz?
Nem tudták bebizonyítani,hogy hozzájuk került volna a dokumentum, és előnyük sem származott…Szóval, a büntetés továbbra is súlyos, és érthetetlen…
http://www.adrivo.com/nachrichten/formel1/51335/2007/09/14/das_fia_urteil___belastende_e_mails_und_nicht_nachgewiesener_vorteil.html
Ez is a cirkusz része.