Szentgotthárd városlakóinak
2010. július 29. csütörtök - Névnap:Márta, Flóra - Regisztráció | Bejelentkezés

-50.000

armageddonhát eljött ez a nap is, amikor már 50 ezerforintra se futja, civiléknek gulyásfözőcskézni, pedig civilékre mindig büszkék vagyunk/voltunk/leszünk
amúgy
kemény leszek megint
tanultam a szakújságíróktól
mármint a helyiektől persze nemismástól

ég a nap melegtől a kopár  termál sarja
tikkadt sógorok legelésznek rajta


szóval idén elmaradt a gulyásfőzés, amin tavaly részt vettünk kézilabda csapatostul, talán jövőre újra ismét itt veletek együtt újra egy a zászló, (és egy a jelszó: termálbéke állj közénk és sarcolj érte), erre  persze kevés az esély, menjen mindenki fürcsizni termálomba ez az üzenet.

Voltak itt idők, amikor annyi pénze volt a városnak, hogy szó szerint nem tudta mit csináljon vele, azokból az időkből nem sok minden maradt ránk, maximum egy nagyon humánus kettős körforgalom, egy igazi turista szenzáció. Volt itt évi 50 millió esetleg több vagy kevesebb csak enbékettő focira, mert lássuk be st.gotthárdon focira és hülyeségre mindig lesz pénz. És bizony mindkettőre nagy szükség lesz, cirkusz  van minden hónap utolsó szerdáján.

most már fénymásolni is a szülőktől kérünk kölcsön miközben olyan pénzfaló állásokat tartunk el, amik nem csak hogy teljesen feleslegesek, hanem még arcpirítóak is, mint a tény hogy st.gotthárdi önkormányzatnak nincs 50 ezer forintja civil programra, pitiáner dolog ez. Ha ez után a döntés után a tisztelt testület szeretné megőrizni saját demokratikus működésének a látszatát legjobban lenne, ha. De gyorsan.

amúgy lassan vissza kellene adni a városi címet, talán egy községre még jók vagyunk ezzel az úthálózattal és vendéglátással falunak is kevés lennénk, bár igaz van két alpolgink, az már uniós  értékhatárnak megfelelő Ph érték.

Záró gondolatként szórakozási reform javaslatok: este 11 után azon vendéglátóhelyeken, amik még nyitva vannak és oda érdemes bemenni, vagy amelyeket még nem lehetetlenítettek  el  felülről , azon helyeken a hangoskodni vágyó és/vagy még este 11 után   is  szomjas vendégeknek osszanak  alanyi jogon májzsugort és aki még ettől sem lesz rosszul azt vigye el a titkos rendőrség. A projekt előkészítésére felkérném a műszaki irodát, talán többet értenek hozzá, mind a híd építéshez.  Punktumm.


a végére egy idézet az enháról:
Vasárnap napos délutan,27 C.
Fiam kérdése:Apa miért zárták be a strandot?Oda bringával is elmehetnék egyedül.Elgondolkodtam.Mindent
fel kell áldozni a magántöke oltárán?Abból a több milliérdból nem lett volna pár millió a vízforgatóra? „

ennyi.